A Meta megváltoztatja a mesterséges intelligencia alkotta képek címkézését. Az algoritmus ezeket a típusú képeket eddig a Made with AI/mesterséges intelligenciával készült megjelöléssel látta el, ám ennek mostantól vége.
Az új jelölés e helyett az AI info lesz, miután a fotósoktól számos panasz érkezett az utóbbi időben, hogy olyan képek is megkapták a mesterséges intelligencia címkét, amelyeket valójában nem számítógép, hanem hús-vér ember készített.
Kapcsolódó
A Meta közleményében az AI Info megjelölését azzal indokolta, hogy az eddigi címkék
nem minden esetben feleltek meg a felhasználói elvárásoknak, és nem mindig adtak kellő kontextust.
A vállalat az év elején vezette be a Made with AI címkéket, hogy az iparági szabványoknak megfelelve a versenytársakhoz hasonlóan egyértelműen elkülönítse és feltüntesse a platformon a mesterséges intelligencia generálta tartalmakat. Csakhogy valahol homokszem csúszhatott a gépezetbe, mert a fotósok egy idő után azt vették észre, hogy a Facebook és az Instagram olyan képeket is ellát ezzel a bizonyos mesterséges intelligencia címkével, amelyek valójában emberi alkotások.
A legújabb metás frissítésekről beszámoló Engadget tech portál úgy tudja, hogy a Photoshop bizonyos eszközeit érzékelhették a Facebook és az Instagram algoritmusai a mesterséges intelligencia beavatkozásának. Ugyanakkor a Meta sem közleményében, sem másutt nem utalt konkrétan a Photoshopra az üggyel kapcsolatban.
A lap úgy tudja, hogy az iparági szereplők mindenesetre együttműködnek: közösen dolgoznak a folyamat javításán, hogy valóban élesen elváljon egymástól annak megjelölése, hogy mely tartalom honnan, milyen forrásból származik.
A tech cégek megtalálták az internet szélét
A mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek hamarosan kifogynak az adatokból, amelyekkel a modelleket tanítják.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló