A Volkswagen kínai képviseletének a vezetője a China Daily című napilapnak azt mondta, hogy a német vállalat növelni akarja piaci részesedését a világ legnagyobb autópiacán.
Jochem Heizmann elmondta: négy autógyárat terveznek építeni Kínában, miután a cég jelenleg a helyi FAW Group és a SAIC Motor Corp cégekkel közösen gyárt autókat. A VW azt terezi, hogy 2018-ra évi 4 millió autót állít majd elő Kínában, helyi foglalkoztatottjainak száma pedig a jelenlegi 50 ezerről 3-5 éven belül 85 ezerre nő.
A Volkswagen 2 millió autót adott el az ázsiai országban az idei első kilenc hónapban, ami 18,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Kemény döntés született: ezek a legújabb intézkedések a kritikus infrastruktúra védelmére
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Ultimátumot adott a Mol a horvátoknak