A cég a New York-i tőzsde szerdai kereskedésének zárása után azt közölte, hogy az április végén zárult pénzügyi harmadik negyedévében az adózott eredménye 3,04 milliárd dollár volt, nagyobb az egy évvel korábbi 2,69 milliárd dollárnál - írja az MTI.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 78 cent lett, meghaladta a szakértők által várt 77 centet. A Cisco Systems negyedéves bevétele mintegy 4 százalékkal, 12,96 milliárd dollárra nőtt, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 12,89 milliárd dollárt.
A cég a folyó negyedévre a részvényarányosan 80-82 cent profitot vár, a szakértők véleményének átlagában 81 cent szerepel.
A Cisco Systems szerint csak minimálisan érinti, hogy az Egyesült Államok és Kína a napokban pótlólagos importvámemelést jelentett be egymás termékeire. A cég rámutatott: közel hat hónapja komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a beszállítói láncban csökkentse a kínai termékek arányát.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító