Kofi Annan a Corriere della Sera olasz napilapnak vasárnap úgy fogalmazott, azt remélte, hogy a migrációs válság egységesíti Európát a megosztás helyett. Nem helyes elvárni, hogy Olaszország és Görögország egyedül állja a migrációs áramlat terhét, csak azért, mert a migránsok első belépési pontjának számítanak - tette hozzá.
"Biztosan tudom, hogy a migrációt nem lehet leállítani. Meg kell találni a módját a kezelésének úgy, hogy az hasznos legyen a kiindulási, a tranzit- és a célország számára is. Ez a migránsok érdekét is szolgálja. Aki azt gondolja, hogy megállíthatja az áramlatot a kapuk bezárásával, álmodik" - mondta az afrikai Ghánából származó politikus.
Európában "a centrumpártok hallgattak, mert attól tartottak, hogy szavazatokat veszítenek, a szélsőségesek viszont meglovagolták az emberek haragját" - vélekedett.
A volt ENSZ-főtitkár hangsúlyozta, "könnyű egy politikusnak saját sikerét a haragra építeni, és sokan ezt teszik. (...) De a világnak olyan politikusokra van szüksége, akik megoldásokat hoznak. A harag érzelmi elégedettséget nyújthat, de nem kínál megoldásokat".
Kofi Annan szerint az európai országok kezdik megérteni, hogy a "helyes út" a migráció közös ellenőrzése és a terhek megosztása.
Legolvasottabb
Rosszkor jött ez az adat a Fidesznek a választások előtt: inflációs sokk a szolgáltatásoknál
Kiderült, így változnak idén a Prémium Állampapír kamatok
Kiborult a WHO - ezt nem teheti meg az Egyesült Államok
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nem kell csodálkozni, hogy szétreped a fejünk, ilyen régen volt
Azonnal nézze át ezeket a szerződéseket, mert nagy baj lehet belőle
Megérkezett a DÁP, mégis majdnem 16 millióan intéztek ügyet személyesen tavaly
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba