Az adat ugyan kissé elmarad a piaci várakozástól, de a cég egyúttal jelentősen fölfelé módosította az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban foglalkoztatottak számáról közreadott februári becslést. E szerint az év második hónapjában nem 139 ezerrel, hanem 178 ezerrel bővült az alkalmazotti létszám.
Az ADP által ismertetett adat fontos jelzőszám az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken esedékes havi foglalkoztatottsági jelentése előtt.
A friss adatok azt jelzik, hogy a munkaerőpiacon is egyre kevésbé érezteti hatását a kemény tél. Az Egyesült Államok jelentős részét sújtó ítéletidő rányomta a bélyegét az amerikai gazdaság első negyedévi teljesítményére.
Az ADP-adat közzététele után kissé erősödött az amerikai dollár az euróval szemben, és emelkedett az amerikai kincstárjegyek hozama.
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Bankpiaci ultimátum? Nem hagyták szó nélkül Nagy Márton tervét
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak