Az amerikai fővárosban minden évben délelőtti parádéval és esti koncerttel, valamint tűzijátékkal ünneplik a függetlenség napját. Az idén azonban Donald Trump elnök radikális változtatással kecsegteti az amerikaiakat. Az ünnepnap délutánján - még a koncert és a tűzijáték előtt - a Lincoln emlékműnél mintegy egyórás program lesz Üdvözlet Amerikának címmel.
A programban katonai felvonulás lesz harckocsikkal és katonai járművekkel, valamint légi parádéval, amelyen a légierő, és a haditengerészet gépei, valamint a parti őrség helikopterei tartanak bemutatót - írja az MTI.
Kapcsolódó
Sajtóértesülések szerint M1 Abrams harckocsik, B-2-es bombázók, F-35-ös és F-22-es vadászrepülők is részt vesznek a bemutatón. A washingtoni légteret egész napra lezárják, a közeli Reagan repülőtér pedig nem fogad és nem indít járatokat helyi idő szerint este tíz óráig.
A katonai parádé megtartását Donald Trump először 2017-ben vetette fel, miután részt vett Párizsban a francia nemzeti ünnepen rendezett katonai parádén.
A katonai bemutató után az elnök beszédet mond. A Fehér Ház szóvivője, Hogan Gidley a Fox televíziónak adott interjújában közölte: Trump kerüli a politikát, csakis történelmi és hazafias témákkal foglalkozik majd. A Lincoln emlékműnél szerdán este már készen álltak a páholyok, ahová kormányzati tisztségviselők, törvényhozók és republikánus személyiségek kaptak meghívást.
A The Washington Post című lap szerint az ünneplés valószínűleg az amerikai főváros valaha volt legköltségesebbje lesz. A parkokat felügyelő vállalat 2,5 millió dollárt különített el és ebben a légi parádé, valamint a harci járművek szállításának és felvonultatásának költségei még nincsenek benne. Ezt a Pentagon (védelmi minisztérium) finanszírozza.
A legfőbb katonai vezetők egyébként szintén jelen lesznek a délutáni ünnepségen és bemutatón. Donald Trump szerdán Twitteren védte meg a költségeket, amelyek szerinte elenyészőek a rendezvény nagyszerűségéhez és méltóságához képest. "Ez nagyon kevés, ahhoz képest, hogy az Üdvözlet Amerikának milyen értékes" - írta mikroblogjában az elnök.
Legolvasottabb
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Erre jönne Trump? Megvan a következő CPAC Hungary dátuma
Kőkemény döntést hozott Brüsszel: ez nagyon fájhat Orbán Viktornak
Életével játszik, aki most ezt teszi a Balatonnál - és még jól meg is büntetik érte
Kellemetlen helyről kapott kőkemény kritikát a kormány intézkedése
Tűz volt a Fazekas Mihály Gimnáziumban, hazaengedték a diákokat