A férfi a védelmi tárca űrkutatási részlegének dolgozott, és 2010-ben feleségével együtt vették őrizetbe. A hatóságok állítása szerint lakásukon egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a férfi a CIA-nak kémkedett - írta az MTI-re hivatkozva az Index.
Az ügyet katonai bíróság tárgyalta. A férfit halálra, feleségét pedig 15 év börtönre ítélték. Miután a halálos ítéletet a legfelsőbb bíróság is megerősítette, a férfit a hét elején felakasztották a Teherántól mintegy 20 kilométerre fekvő Karadzsban található Gohardast börtönben - jelentette az állami sajtó.
Kapcsolódó
Gazdasági szankciók jelenthetik a legújabb állomást az Egyesült Államok és Irán között egyre inkább elmérgesedő konfliktusban - olvasható az Index cikkében. A Reuters szerint Donald Trump szombaton újabb szankciókról beszélt Teheránnal szemben, amiket csak akkor hajlandó felfüggeszteni, ha Irán megígéri, hogy betartja az évekkel ezelőtt megkötött, atomalkunak nevezett egyezményben vállalt kötelezettségeit. Azt az atomalkut, amit Irán éppen az amerikai szankciók miatt mondott fel.
A CNN azt írja, hogy egyelőre konkrét intézkedéseket nem jelentettek be Iránnal szemben, annak ellenére, hogy Trump szombaton már úgy beszélt az újabb szankciókról, mintha azok hatályba léptek volna.
Haszan Róháni iráni elnök májusban közölte, hogy országa a továbbiakban nem teljesíti a nukleáris megállapodás egyes részeit, miután az Egyesült Államok egyoldalúan felmondta a szerződést, és újból gazdasági szankciókat vezetett be Irán ellen - írta a lap.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek