December elejéig idén 13,1 százalékkal mentek feljebb az élelmiszerárak Oroszországban, az általános infláció 9,1 százalékos volt - közölte Alekszej Uljukajev gazdasági miniszter.
Az emelkedés a jövő év első negyedében folytatódik, utána lassul, de 2015 végére az élelmiszerek így is 9,5-10 százalékkal lesznek magasabbak mint idén - idézte a TASZSZ. A helyzet javulását a miniszter attól várja, hogy a hazai termelők alkalmazkodnak az embargó és a szankciók miatt megváltozott piaci helyzethez és sikerül diverzifikálni az élelmiszerek importját. A moszkvai jegybank is úgy becsüli, hogy 2015-2017-ben már enyhülni fog a nyugati szankciók hatása.
Uljukajev elismerte, hogy az áremelkedésben az élelmiszer-behozatal korlátozása mellett meghatározó szerepe volt a rubel értékvesztésének, ami emelte az import cikkek árát, de jövőre számít a hazai valuta stabilizálódására. Mint mondta, az orosz termelők már elkezdtek alkalmazkodni az új helyzethez, így például a hústermelés növelésének köszönhetően novemberben a húsárak emelkedése már kisebb volt az általános élelmiszerárakénál.
Legolvasottabb
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Történelmi árcsökkentés az Aldinál: 1100 termék lesz olcsóbb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Komoly figyelmeztetés érkezett: azonnal el kell hagyni az országot egy esetleges támadás miatt