Tíz éve nem mért ütemre gyorsult októberben az éves infláció Nagy-Britanniában. Az ONS közölte, hogy a 4,7 százalékosnál magasabbat legutóbb 2011 novemberében mértek, akkor 4,8 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben a fogyasztói árindex.
Magyarországon ugyanebben az időszakban 6,5 százalék volt az infláció, ami 9 éves rekordot jelent.
Kapcsolódó
A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek.
Az ONS szerdai beszámolója szerint havi összevetésű infláció októberben 1,1 százalékos volt.
A teljes kosárra számolt éves inflációhoz a lakossági áram- és földgázszolgáltatás áremelkedése együttesen 0,7 százalékponttal járult hozzá. Az üzemanyagok 3 százalékkal drágultak havi összevetésben, és további 0,1 százalékponttal emelték a tizenkét havi inflációt.
Az élelmiszerárak átlagosan 1,2 százalékkal emelkedtek a múlt hónapban a szeptemberi szinthez mérve.
Az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics az októberi inflációs adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: azzal számol, hogy a kedvezőtlen bázishatások miatt novemberben 4,7 százalékra gyorsul tovább a nagy-britanniai infláció, és a megugró nagykereskedelmi árak átszűrődése jövő áprilisra 5 százalékig gyorsíthatja tovább az éves inflációs rátát.
A ház modellszámításai szerint a tetőzés után a tizenkét havi infláció ütemes csökkenésnek indulhat, és 2022 decemberére várhatóan már közelebb lesz a 2 százalékos célhoz.
Mindezek alapján a Capital Economics londoni elemzői azzal számolnak, hogy a Bank of England monetáris tanácsa decemberben a 0,10 százalékos jelenlegi mélységi rekordról 0,25 százalékra, februárban 0,50 százalékra emeli a jegybanki alapkamatot, de a ház szerint az irányadó ráta nem éri el a piac által 2022 végére jelenleg árazott 1,00-1,25 százalékot.
A piaci szereplők és az elemzők már erre a hónapra is valószínűsítették a Bank of England kamatemelését, de ez általános meglepetésre elmaradt, bár a monetáris testület megosztott volt. A novemberi kamatdöntő üléséről kiadott közlemény szerint a kilenctagú tanács a 0,10 százalékos alapkamat fenntartásáról 7-2 arányú szavazással döntött, a tanács két tagja 15 bázispontos kamatemelésre voksolt.
A Bank of England - az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja - tavaly márciusban, a koronavírus-válság kezdetén két, soron kívüli ülésen csökkentette 0,75 százalékról a jelenlegi 0,10 százalékra irányadó kamatát.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik