A Stellantis, a Toyota, a Ford, a Subaru és a Mazda is úgynevezett emissziós pool létrehozását tervezi a Tesla segítségével, hogy egységként elérjék az EU 2025-ös szén-dioxid-kibocsátási céljait – derült ki az Európai Bizottság január 6-án közzétett dokumentumaiból. Az EU végrehajtószervéhez benyújtott szándéknyilatkozat szerint Elon Musk cége lenne az emissziós pool kezelője. Tavaly az év első 11 hónapjában az európai eladások közel 30 százaléka az emissziós pool megállapodásban szerepelő autógyártókhoz kötődött. A Tesla piaci részesedése ugyanebben az időszakban 2,2 százalék volt.
A dokumentum szerint a Tesla pool február 5-ig fogad új jelentkezőket, már a Volkswagen és a Renault is jelezte, hogy szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez.
Ez az első hivatalos emissziós pool, amit a 2025-ös célok elérése érdekében jelentettek be. Az előző, 2021-es szigorításkor is több gyártó együttműködött, de néhányan így sem érték el a céljaikat: például a Volkswagen-konszern, a Suzuki és a Jaguar Land Rover több mint félmilliárd eurós bírságot fizettek.
Komoly büntetést kockáztatnak
Az EU 2025-re vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási céljai 15 százalékkal szigorúbbak, mint a 2021-es szint. A szakértők szerint, hogy ezt a gyártók elérjék, autóeladásaik legalább 20 százalékát villanyautóknak kell kitenniük. Mindezt úgy, hogy az elektromos autók piaca Európában jelenleg 14 százalék körül stagnál. Ha egy vállalat nem teljesíti a kitűzött célt, minden grammonkénti túllépés után 95 eurós bírságot kell fizetnie minden járműve után.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) tavalyi becslése szerint az autógyártók összesen akár 15 milliárd eurós bírságot is kaphatnak. Transport & Environment környezetvédelmi szervezet viszont egy sokkal alacsonyabb összeggel: kevesebb, mint egymilliárd eurós büntetéssel kalkulál.
Szóba készek az átállásra
Az elemzők szerint egyetlen tisztán elektromos autó értékesítése három-négy benzines vagy dízel jármű kibocsátását képes kompenzálni, vagyis a Tesla, ami csak elektromos autókat gyárt, hatalmas segítséget jelenthet az elektromos átállással küzdő gyártóknak – írja a Totalcar.
A Stellantis-szóvivője aláhúzta, hogy a vállalat elkötelezett a CO2-kibocsátás csökkentése mellett, és a Teslával való együttműködés „hozzájárul az európai kibocsátási célok eléréséhez, miközben optimalizálja erőforrásainkat”. Az emissziós kezdeményezéshez való csatlakozást fontolgató Volkswagen európai értékesítési vezetője, Martin Sander nemrég úgy nyilatkozott, hogy a cég „jó helyzetben van” a kibocsátási célok eléréséhez, köszönhetően a bővülő elektromos és plug-in hibrid modellkínálatnak. Hozzátette, hogy a bírságok elkerülése érdekében az európai eladásaik negyedének tisztán elektromosnak kellene lennie.
Oliver Zipse, az együttműködésből kimaradó BMW vezérigazgatója november 6-án megerősítette, hogy a BMW készen áll a célok teljesítésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek