A járványügyi helyzet csak romlani fog Szerbiában, és az előttünk álló hetekben biztosan nőnek majd a fertőzés- és betegségszámok, ugyanis nem alkalmazzák azokat a hatékony módszereket, amelyekkel a vírus megállítható lenne - mondta a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint a Tanjugnak hírügynökségnek Predrag Kon járványügyi szakember, a Köztársasági Válságstáb tagja.
Belgrád vezetése javaslatot tett a válságstábnak, hogy beszéljenek a védettségi igazolványokról, de ez a kérdés napirendre sem került, mert azonnal az volt a válasz, hogy egy ilyen igazolás bevezetése alkotmányellenes lenne. Egyértelmű, hogy az emberek nem tartják be a szabályokat és egyetlen megoldásként a büntetést látja azok számára, akik figyelmen kívül hagyják a rendelkezéseket.
A védőoltás szerinte nem állítja meg a vírust, de megvéd a betegség súlyosabb formáitól, és hozzátette, hogy a védőoltás harmadik dózisa nem csak a veszélyeztetetteknek fontos, hanem mindenkinek, de a legfontosabb az lenne, hogy mindazok, akik eddig nem tették, oltassák be magukat. Kon szerint az, hogy ennyire elszabadult a járvány a nyárnak, és annak a következménye, hogy az emberek elfelejtették, hogy a vírus létezik.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)