A Billboard slágerlistáit kiadó cég a héten megjelentette éves jelentését a legérdekesebb 2023-as adatokkal – írja a Bloomberg.
A Luminate adatai szerint naponta több mint 100 ezer zeneszám jelenik meg a különböző zeneszolgáltató platformokon, ami 10,8 százalékkal több, mint 2022-ben.
Egy ennél is megdöbbentőbb adat, hogy tavaly 45,6 millió olyan dal volt, amit egyszer sem játszottak le.
Többek között ez a jelenség áll az elmúlt évben tapasztalt erőfeszítések mögött, hogy egy új modellt alakítsanak ki a streaming platformok. 2023 végén a Spotify be is jelentette az új szabályokat arra vonatkozóan, hogy ki jogosult pénzkeresésre a platformon.
Innentől kezdve a megosztott jogdíj-alapba való bekerüléshez a számoknak el kell érniük az évi legalább 1000 meghallgatást egy meg nem nevezett számú egyedi hallgatótól.
A Luminate adatai alapján ez az új szabályozás tavaly több mint 152 millió dalt, azaz a feltöltött számok 82 százalékát eltávolította volna a jogdíj-alapból.
A Spotify azt közölte a változtatással kapcsolatban, hogy az több másik folyamatban lévő módosítással együtt a következő öt évben 1 milliárd dollár bevételt fog eredményezni a feltörekvő és professzionális előadók számára.
Ez lényegesen kisebb versenyt is jelent majd a kialakult rajongótáborral és hallgatókkal rendelkező előadók számára, amit a nagy kiadók már régóta szeretnének elérni, nem véletlen, hogy különösen a Universal szorgalmazta egy új modell bevezetését.
Azahriah szinte mindent vitt
A 21 éves előadó a hazai top 10-ből 7 slágernek a szerzője, illetve közreműködője a Spotify listáján.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Ezt most megúszta a kormányfő, megeshet, hogy titkos háttérmegállapodásnak köszönhetően

Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?

Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz

Annyian akarnak milliós Birkin táskát, hogy a cég már a csillagos eget ostromolja

Photoshoppolt képekkel rugdosták át az autókat a műszaki vizsgán

Figyelem: Nehogy elfogyassza, súlyosan fertőző a népszerű termék

Ettől sokkot kap: akár 80 forinttal is olcsóbb lehetne a tankolás
