Az elemzések szerint a 2020-as évek végére a divatpiac bevételei megközelíthetik az 1000 milliárd dollárt. Ugyanakkor számos tényező beárnyékolja a kilátásokat.

Az Oeconomus összefoglalója szerint az egyik ilyen, hogy miközben az egy főre eső textilgyártás 1975-ben még 5,9 kilogramm volt, 2018-ban már 13 kilogramm. Ennek megfelelően 2020-ban már 62 millió tonnányi ruházati cikket értékesítettek, ugyanebben az évben pedig évi 4-5 milliárd tonnára gyarapodott az ipar szén-dioxid-kibocsátása, a vízfogyasztás pedig évi 79 ezer milliárd literre.

Az elemzés kitér a Solidarity Center tavalyi beszámolójára is, amely szerint bár a teljes globális munkaerő 12,6 százalékát teszi ki a divatipar, számos országban – Ghánában, Bangladesben, Indiában és Pakisztánban – előfordul a kényszer- és gyermekmunka.

A szállítási kapacitásokat is alaposan megterheli az olcsó divatipar, főként az online webshopok térhódítása okán: a Shein és a Temu közösen nagyjából 9000 tonnányi árut mozgat naponta, a két cég együttesen csak az Egyesült Államokba naponta 600 ezer csomagot küld, az irdatlan áruforgalom pedig a főbb kelet-ázsiai csomópontokon kapacitáshiányt okoz.

Az Oeconomus szerint ugyanakkor van pozitív hozadéka is a fast-fashionnek: pénztárcabarát, így a szegényebb társadalmi rétegek számára is hozzáférhető. Ezért mára már ritkának nevezhető, hogy valaki ne tudna alapvető ruházati cikkekhez hozzájutni.

 

 

 

A Shein csak egy szálka az amerikaiak szemében, inkább London a cél

A kínai fast fashion divatmárka az amerikai törvényhozók vizsgálati tárgya lett.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->