A bruttó átlagkereset 263 200 forint volt tavaly január és december között, ami 6,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál - adta hírül a KSH. A növekedés a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelésének, a fegyveres testületek illetményemelésének, az egészségügyi és a szociális területen kifizetett emelt bérkiegészítésnek, illetve kiegészítő pótléknak köszönhető.
A nettó keresetek emelkedése - a személyijövedelemadó-kulcs egy százalékpontos csökkenése következtében - a bruttó bér átlagánál nagyobb, 7,8 százalék volt. Így nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 175 ezer forint volt.
Mivel tavaly módosultak a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai - elsősorban a kétgyermekes családok esetében - ezt kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 182,2 ezer forintra becsülhető.
A fogyasztói árak 0,4 százalékos növekedése miatt a reálkereset 7,4 százalékkal emelkedett 2016-ban. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (519 ezer forint) és a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (154,4 ezer forint).
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben