A közlemény szerint az év első kilenc hónapjában több mint 1,2 milliárd dollár új tőkebefektetést eszközöltek külföldről Ukrajnában, miközben mintegy 306 millió dollárt vontak ki az országból - írta az MTI.
Az adatok alapján a legaktívabb befektető Ciprus, ahonnan ebben az időszakban 464,6 millió dollár érkezett.
Kapcsolódó
A közvetlen külföldi befektetések legnagyobb része, 464,4 millió dollár ipari vállalatokba irányult, míg a pénzügyi és a biztosítási szférába 248,8 millió dollár.
Eközben ukrán vállalatok az év első kilenc hónapjában összesen 10,2 milliárd dollárt fektettek be külföldön.
A hivatal megjegyezte, hogy a most közölt statisztikában nem szerepelnek adatok az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigetről és a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadár területekről.
Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hivatalos statisztika szerint a tavalyi év egészében külföldiek több mint 4,4 milliárd dollárt fektettek be az ukrán gazdaságba, ami 17,1 százalékkal, azaz 642 millió dollárral haladta meg a 2015. évit.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről