Kamil Zubelewicz Magyar Nemzeti Bank keddi váratlan kamatcsökkentését kommentálva jelentette ki, hogy Lengyelországban nincs szükség kamatvágásra, és nem konvencionális jegybanki lépésekre sincs szükség.
A magyar az első a kelet-európai jegybank, amely negatív tartományba csökkentette egynapos betéti kamatát.
A lengyel központi bank tavaly márciusban fél százalékponttal rekordalacsony szintre, a jelenleg is érvényes 1,5 százalékra mérsékelte az alapkamatot. Akkor jelezte, hogy ezzel befejeződött a kamatcsökkentési ciklus.
"Csodafegyvert", amit nem sütnek még el?
A lengyel jegybank kamatdöntői közé szintén nemrég beválasztott Lukasz Hardt is úgy vélte, hogy nincs szükség változtatni az alapkamaton, amely valószínűleg hosszabb ideig a mostani szinten marad. "A jelenlegi kamatszint garantálja a makrogazdasági stabilitást" - vélte. Azt mondta továbbá, hogy egy csökkentés már nem élénkítené érdemben a gazdaságot. "Úgy vélem továbbá, hogy a kamat jelenlegi szintje mellett jobb a csökkentés lehetőségét váratlan helyzetekre tartalékolni" - kommentált.
A lengyel monetáris tanács nyolc tagjának járt, illetve jár le a mandátuma az idei év első hónapjaiban, hét új tag már hivatalba lépett. Egy tag mandátuma 2019-ben jár le. A tanács tízedik tagja, a jegybank elnöke, Marek Belka, aki júniusig marad hivatalában.
A monetáris tanács legutóbb március 11-én erősítette meg a 1,5 százalékos kamatszintet. Úgy vélte, hogy a kamatok jelenlegi szintje növekedési pályán tartja a lengyel gazdaságot és segíti az egyensúly megőrzését.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Életveszélyes ünnepi szokás, amiért akár 300 ezret is fizethetsz
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop