Az Ipsos közvélemény-kutató 1003 francia nagykorú állampolgár megkérdésével október 30-31-én készült és vasárnap közzétett felmérése szerint a Nemzeti Tömörülésre jelenleg a választók 21, míg az államfő pártjára 19 százalék szavazna. Ennél az intézetnél Marine Le Pen pártjának mutatója négy pontot emelkedett az előző, augusztus végi mérés óta, míg a kormánypárt egy pontot veszített.
Egy másik intézet, az Odoxa legutóbbi felmérése októberben azt mutatta, hogy a Nemzeti Tömörülés a választók támogatottságának 20, míg az LREM 21,5 százalékát élvezi.
Emmanuel Macron tetszési indexe, amely a nyár eleji Benalla-ügy, majd három miniszterének távozása után mélypontra süllyedt, az októberi kormányátalakítás után sem indult emelkedésnek: a YouGov közvélemény-kutató intézet csütörtökön közzétett mérése szerint jelenleg alig 21 százalékon áll, amit hírmagyarázók az üzemanyagok környezetvédelmi adóemelése elleni tiltakozásokkal és a munkanélküliség stagnálásával magyaráznak.
Marine Le Pen pártján kívül valamennyi francia politikai erő népszerűségi mutatója visszaesést mutat.
A jobbközép Köztársaságiakra a választók 13 százaléka szavazna, ha most tartanák az EP-választásokat, s ez két százalékkal kevesebb, mint augusztusban. A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon Lázadó Franciaországa három pontot veszített ősszel és 11 százalékra esett vissza, míg a Zöldek 7, a szocialisták pedig 6 százalékra számíthatnának, ha most tartanák a választásokat.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban