Angela Merkel német kancellár szerint az lenne a normális, hogy az orosz és az amerikai elnök találkozik egymással. Az együttműködésre a kancellár szerint azért is szükség van, mert ennek a két embernek a kezében van a világ atomfegyverei feletti irányítás. A portál szerint elmondta, hogy ő személy szerint nagyon örül az ilyen találkozóknak, mert a párbeszéd viszi előrébb a világot.
Németország az elmúlt hetekben több bírálatot is kapott az amerikai elnöktől, egyebek mellett a NATO-ban vállalt szerepével kapcsolatban, illetve az Oroszországgal ápolt viszony és az orosz gázvásárlási szerződések miatt. Szerinte fontos a jó viszony az oroszokkal, de az transzatlanti együttműködés, a NATO még inkább kiemelt fontosságú kérdés.
Belpolitikai helyzetéről, a kormánykoalíción belüli feszültségekről is beszélt. Közölte: nem tervezi a lemondását.
A fotó forrása: Tobias Schwarz/AFP.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek