A sajtóhivatal egyúttal jelezte, hogy a két politikus az országaik közötti együttműködés fejlesztésének lehetőségeit is megvizsgálja. A német és a török vezető emellett Afganisztán, Szíria, Líbia helyzetét, a Földközi-tenger keleti medencéjében talált energiahordozók ügyét, valamint az Európai Unió és Törökország kapcsolatainak jövőjét is átbeszéli - írja az MTI.
Merkel és Erdogan politikai karrierjének legkiemelkedőbb közös pontja a Brüsszel és Ankara között 2016 márciusában tető alá hozott menekültügyi megállapodás volt, amely jelentős mértékben fékezte a kis-ázsiai országon keresztül az Európai Unióba tartó emberáradatot.
A közelmúltban az afganisztáni helyzet miatt ismét megnőtt a lehetősége egy Keletről Nyugatra tartó migrációs hullámnak, Ankara azonban egyértelművé tette, hogy Törökország már nem bír el további migrációs terhet.
Erdogan augusztus közepén például úgy fogalmazott, hogy országának nem feladata, felelőssége és kötelessége Európa "migránslerakatának" lenni.
Törökországban él a legtöbb menekült a világon. Köztük legtöbben, mintegy 3,7 millióan a szíriaiak vannak, míg az afgán kolónia a hatóságok becslése szerint nagyjából 300 ezerre tehető.
A 2016-os migrációs paktum megkötését követően a német-török kapcsolatok meglehetősen feszültté váltak, miután Törökország eljárást indítva bebörtönzött több német állampolgárt. Ankara ugyanakkor azért neheztelt Berlinre, amiért megtűrte számos, a török vezetés által terroristának tartott személy németországi tartózkodását. A két ország viszonya azóta sokat szelídült.
Merkel péntek késő este érkezik Isztambulba. A német és a török vezető a szombati találkozó után közös sajtótájékoztatót tart.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)