Lesz-e elég orvos, eszköz és tiszta kórterem - tette fel egyebek mellett a kérdést a Népszabadság Szentes Tamásnak, akit januárban neveztek ki tiszti főorvosnak. A furcsa válasz szerint ez a cél, de ehhez szükség van a koncentrációra az ellátórendszerben.
Ennek alapja, hogy a speciális technológiákat és a humánerőforrást igénylő, személyre szabott szolgáltatásokat el tudják választani a tömeges, nem speciális szolgáltatásokról, és az előbbiekhez rendelten szervezzék meg a sürgősségi ellátást - mondta Szentes, aki szerint megnyugtatóan hangzik, hogy az egészségügyi ellátások feltételeit rögzítő minimumrendelet, kompetenciaalapú lesz. Már azonosították a korábbi hasonló rendeletek hibáit.
Ki záratja be?
Hasonló válasz érkezett arra a kérdésre, miszerint bezáratja-e a tisztifőorvos az olyan helyeket, mint például a Szent János Kórház pszichiátriája, ahol penészes falak között fogadják a betegeket? Válasz: sajnos az uniós fejlesztési forrásokból szinte semmi sem jutott a fővárosi kórházakra.
További válasz: tudnak a problémákról, az ÁNTSZ számos alkalommal ellenőrzött és meghatározták a teendőket, továbbá lehetőséget biztosítottak az intézményeknek, hogy javítsák a körülményeket. A betegeknek minden körülmények között ellátást kell kapniuk.
A Jánosnak adtak pénzt, de a kórházhigiéné ellenőrzése a megyei kormányhivatalok népegészségügyi főosztályainak feladata. Az OTH a szakmai kontrollt látja el. Egyébként Kalocsán bezáratták a gyermekgyógyászati fekvőbeteg-ellátást, mert nem volt gyermekorvos.
Hol a hivatástudat?
A tisztifőorvos szerint Sándor Mária, a fekete ruhás nővér és a többi tiltakozó egészségügyi dolgozó azt sugallják, hogy a gyógyítás nem hivatás, és akik ebben a szakmában dolgoznak nyugodtan hagyják el a munkahelyüket, az országot.
A Népszabadság emlékeztette arra, hogy Sándor "Magyarország ne hagyd elmenni a nővéreidet!" szlogennel kampányolt. A válasz szerint a nővér a médiaszereplést és a politikai támogatói által táplált hamis illúziót választotta a hivatása helyett.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott