Sokéves számolgatás és egyezkedés után jóformán fű alatt megkezdődött a Volánbusz járatainak csökkentése azokon a területeken, ahol a MÁV megfelelő vasúti közlekedést tud biztosítani az utasoknak - írja a Népszava. Ezt azonban nem előzte meg nagyszabású bejelentés, sőt a megkeresett kormányzati szereplők nem is válaszoltak a napilapnak arra a kérdésére, vajon az utóbbi hetek járatszűkítései már ennek részeként valósulnak-e meg.
A Volánbusz dolgozói így tartják, sőt a Munkástanácsok Zala Megyei Szövetsége és a Volánbusz Zrt. zalai munkavállalói petíciót indítottak tiltakozásként, mert arról értesültek, hogy augusztus elsejétől "a szaktárca a távolsági autóbusz-közlekedés drasztikus visszaszorítását tervezi".
Kapcsolódó
Az érdekvédők nem a tervszerű és észszerű közlekedésszervezés ellen tiltakoznak, de nem tudják, az új menetrend mennyiben igazodik az utazóközönség igényeihez és szokásaihoz, beleértve az érintett önkormányzatok elvárásait is. Abban biztosak, hogy ami történik, azt a dolgozókkal nem egyeztették, így a buszvezetők szerint leértékelik a munkájukat.
Néhány hete a Közlekedő Tömeg Egyesület épp a másik oldal, a vasút járatritkításai miatt gyűjtött aláírásokat és az ötezer névvel megtámogatva július elején fordult az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), mert sok térségben a szintén drasztikusnak nevezhető vasúti járatritkítás okoz gondokat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet