A mezőgazdaságból élők 80 százaléka vár "rossz időket" a koronavírus-járvány és az azzal összefüggő gazdasági válság után, az összes többi szféra esetében majdnem 100 százalék ezek aránya - derül ki a Publicus intézet felméréséből, amit a Népszava megrendelésére készítettek. Ebben a tekintetben nincs különbség aközött, hogy valaki kormánypárti vagy ellenzéki szavazónak tartja-e magát.
A legrosszabb helyzetben a turizmus/vendéglátás van, az itt dolgozók 86 százaléka érzi úgy, hogy gondot okozott a járvány. Az egészségügyben és az oktatásban ez az arány 70 százalék közül mozog: az előbbiben az egyre fokozódó túlmunka okoz bajt, míg az utóbbinál a digitális átállás. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar, valamint az ipar esetében az emberek 33-34 százaléka érzi magát veszélyben.
A legtöbben - 78 százalék - az oktatásban álltak át távmunkára. A szolgáltató ipar is próbál digitális csatornák segítségével működni, a munkavállalók 39 százaléka így dolgozik. A turizmusból, vendéglátásból és rendezvényszervezésből élők 28 százaléka állt át távmunkára. A kereskedelemben dolgozók esetében is hasonló az arány. Az egészségügy, az ipar, és a mezőgazdaság esetében csak 16 százalék körüli a home office-ban dolgozók aránya.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés