Közleményében Rachel Semmel, a Fehér Ház gazdálkodási és költségvetési hivatalának szóvivőnője közölte, hogy az összegből egymilliárd dollárt fordítanak a vírus elleni vakcina kifejlesztésére, a további összeget pedig műszerek és egyéb orvosi berendezések vásárlására költik. Az Indiában tárgyaló Donald Trump hétfőn az egyik Twitter-bejegyzésében - reagálva az egyes tőzsdei részvények értékének a koronavírus terjedésével indokolt zuhanására - azt írta: a koronavírus ellenőrzését "nagyon is kézben tartjuk az Egyesült Államokban". Hozzáfűzte még, hogy szerinte "a tőzsde éppen most kezd nagyon is jónak látszani".
Mark Esper amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája, Dzsong Kjong Du hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Washingtonban. Esper bejelentette: egyetértettek abban, hogy a koronavírus fertőzésének veszélye miatt fontolóra veszik a közös kiképzések csökkentését. Elmondta azt is, hogy ennek részleteit a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők főparancsnoka, Robert Abrams tábornok egyezteti majd dél-korai kollégájával.
A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) vezetője mindazonáltal leszögezte: ettől függetlenül mindkét ország "készen áll, hogy az esetleges fenyegetésekkel együttes erővel nézzen szembe".
A sajtótájékoztatón a dél-koreai védelmi miniszter közölte, hogy országában a haderő soraiban 13 koronavírusos beteget diagnosztizáltak. A tárcavezető szerint Dél-Koreában súlyos a helyzet. Az országban egyébként keddre virradóra újabb 60 megbetegedést jelentettek, s ezzel 893-ra nőtt a koronavírusos tüdőgyulladással ápoltak száma.
Hétfőn a magyar külügyminisztérium bejelentette, hogy egy magyar állampolgárnál már diagnosztizálták a Covid-19 vírustörzset. Az illető egyike a Kambodzsa partjainál karantén alá vont Diamond Princess tengerjáró személyzetének. A külügy folyamatosan tartja vele a kapcsolatot, az utolsó hírek szerint az érintett állapota jó. Magyarország területén továbbra sincs arról hír, hogy megjelent volna a koronavírus.
Koronavírus
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
„Még ma nyissák meg!” – sürgető ultimátum érkezett a Barátság vezetékről
Elindult a roham a gázpalackokért
Trump hatalmasat rúgott Kubába, miközben „megtiszteltetésnek" venné az ország átvételét
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Új napra virradt a Revolut, minden megváltozik a magyar felhasználóknál