Ugyan az amerikai hatóságok már két vakcinát is engedélyeztek, és az elmúlt pár napban 1,9 millióan kapták meg a védőoltást az országban, ez egyelőre csak a távoli fényt jelenti az alagút végén. A karácsonyi ünnepek alatt ugyanis minden figyelmeztetés és ajánlás ellenére rengetegen látogatták meg a családjukat, és a nagy közös vacsorák valószínűleg robbanásszerűen emelték meg a fertőzések számát.
A CNN-nek nyilatkozó szakértők a következő két-három hétben a betegek és a kórházi ellátásra szorulók számának meredek emelkedését vetítik előre - olvasható a portálon.
A járvány eddig 332 ezer amerikai életét követelte, és a University of Washington szakemberei szerint még csak most jön a legrosszabb szakasz. A január-februári hónapokra szóló előrejelzést szimplán csak rémálomszerűnek nevezik: két hónap alatt 193 ezer újabb halottra számítanak.
Bár az oltás elég jól halad, de számítások szerint a népesség 70-85 százalékának kell megszereznie a vakcinával a védettséget a vírus ellen, hogy a többiek is fellélegezhessenek, mert megvédi őket a nyájimmunitás.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra