Tabakovic asszony Dejan Soskicot követné a központi bank elnöki tisztében. Soskic a múlt héten lemondott, azzal az indokkal, hogy a kormány veszélyezteti a jegybank függetlenségét.
A szerb parlament szombaton módosította a jegybanktörvényt. Eszerint ezentúl a parlament nevezheti ki a központi bank teljes vezetőségét, és a bankba parlament választotta felügyelőbizottságot delegálnak.
Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) belgrádi képviselői bírálták a törvényt, mert az véleményük szerint súlyosan fenyegeti a központi bank függetlenségét - emlékeztetett a Reuters hírügynökség.
A kormánykoalíció álláspontja szerint nem éri kár a nemzeti bank függetlenségét, de a banknak is együtt kell működnie a kormány törekvésével, hogy élénkítse a recesszióban lévő gazdaságot. A parlamenti ellenzék azonban azt gyanítja, hogy a kormány tulajdonképpen a központi bank devizatartalékához való hozzáférést szeretné megkönnyíteni a maga számára, jóllehet egy erre vonatkozó rendelkezés végül is nem került be a törvénymódosításba - írta az APA hírügynökség.
A Szerb Nemzeti Bank alapkamata - 10,25 százalék - a legmagasabb Európában.
Jorgovanka Tabakovic Szlobodan Milosevics utolsó kormányának gazdasági minisztere volt 1998 és 2000 között.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Világraszóló vitában ugrott egymásnak az arany és a Bitcoin