Donald Trump amerikai elnök március 22-én írta alá azt a dokumentumot, amelynek alapján vámot vetnek ki kínai importárukra a szellemi tulajdonjogok megsértésére és technológiai transzferek kikényszerítésére hivatkozva. Egy nappal később pedig hatályba lépett a 25 százalékos vám az acél-, valamint a 15 százalékos vám az alumíniumtermékekre. Trump hozzátette, hogy később további csaknem 50 milliárd dollár értékű kínai árura tervez vámot kivetni. Ez része az amerikai elnök által általánosan bevezetett importvám-intézkedéseknek, amelyek alól bizonyos országok kivételt fognak képezni, de Kína nem.
Válaszul Kína kijelentette, hogy az amerikai importvámok "súlyos kárt okoznak a többoldalú kereskedelmi rendszernek", és hogy beperli az Egyesült Államokat a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO). Pekingben bejelentették továbbá, hogy válaszul hárommilliárd dollárnyi amerikai importtermékre terveznek vámot kivetni.
Kapcsolódó
A kínai pénzügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint nyolc amerikai importárura - köztük a sertéshúsra - 25 százalékos, további 120 termékre pedig - köztük gyümölcsökre - 15 százalékos vámot vetnek ki - írta az MTI.
A kínai válaszlépés jelentős kárt okozhat sok amerikai gazdának, akik közül nagy számban szavaztak Trumpra a 2016-os elnökválasztáson - jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség. Amerikai farmerek csaknem 20 milliárd dollár értékű árut exportáltak Kínába 2017-ben. Az amerikai sertésfeldolgozó ipar pedig 1,1 milliárd dollár értékű árut szállított oda, ami által Kína az amerikai sertéshús harmadik legnagyobb piacává vált.
Roberto Azevedo, a WTO vezérigazgatója a múlt héten figyelmeztetett, hogy ha elmérgesedik az amerikai-kínai kereskedelmi háború, akkor az komoly hatással lesz a globális gazdaságra, lefékezheti a növekedést. "A kereskedelmi háborúhoz vezető folyamat első szakaszának tanúi vagyunk. Amennyiben csak az acél és az alumínium importját érintik a vámintézkedések, az egy dolog. Ha viszont a büntetőintézkedés termékek százaira vagy ezreire terjed ki, az már egészen más lesz, a világgazdaság növekedési üteme igen gyorsan lefékeződhet" - jelentette ki a BBC-nek nyilatkozva.
Képünk forrása: Pexels
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak