A koalíciós megállapodás szerint ketten töltik majd be ezt a pozíciót kétéves váltásban: Netanjahu egykori kabinetfőnöke, a tőle is jobbra álló high-tech mágnás, Naftali Bennett lesz az első, majd a centrista Jes Atíd elnöke, a médiából érkező Jair Lapid váltja - írtta az Euronews.
Ők ketten személyükben is látványossá teszik, milyen széleskörű összefogás kellett ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön Netanjahu leváltása. Elemzők szerint épp ez ennek a szövetségnek a gyengéje: kevesen fogadnának ma arra, hogy ha megtörténik is a kormányváltás, az új kabinet képes lesz kitölteni mandátumát.
A Knesszet ülése helyi idő szerint vasárnap délután 4 órakor kezdődik. A kormányfő-jelöltek beszéde után Benjamin Netanjahu is beszédet mond, majd a képviselők először a házelnökről, majd a kormányról szavaznak.
Ha igent mondanak a váltásra, az új izraeli kormánynak mindössze eggyel több képviselője lesz a 120 fős törvényhozásban, mint ellenzékének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon

Ismét hozzányúlt Trump a vámokhoz, de ennek most örülnek az autógyártók

Putyin kivételezett Magyarországgal, megkímélte egy újabb szankciótól
