Az Európai Stabilitási Mechanizmus a Twitteren jelentette be, hogy megtörtént az átutalás, és Athén megkapta a lejáró tartozások törlesztésére szolgáló összeget.
Az ESM pénteken hagyta jóvá a mentőcsomag következő, 8,5 milliárdos részletét, amit két ütemben folyósítanak. A fennmaradó 800 millió eurót szeptemberben utalják majd át a tervek szerint. Az eurócsoport pénzügyminiszterei és az IMF hosszas tárgyalások után június közepén jutottak egyezségre az adósságkezelő csomag következő részletéről.
A nemzetközi hitelezők a megállapodás ellenére ugyanakkor továbbra is megosztottak a pénzügyi válságba került dél-európai ország mentőprogramját illetően. Az IMF nem tartja fenntarthatónak az adósság törlesztését és ezért annak enyhítését szorgalmazza, a német kormány azonban ennek minden formáját elutasítja.
Görögország költségvetését 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben egyezett meg a hitelezőkkel, cserébe pedig átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig - írja az MTI.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre