"Holnap fogja Trump elnök Benjámin Netanyahu miniszterelnök jelenlétében aláírni azt az elnöki rendeletet, amely elismeri az izraeli szuverenitást a fennsík felett. Izrael és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok szorosabbak, mint valaha" - idézi az MTI Kacot.
Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, majd 1981-ben terjesztette ki törvénykezését a Golán-fennsík nyugati, nagyobbik részére, és ezzel gyakorlatilag annektálta azt. Ezt a lépést a nemzetközi közösség nem ismerte el.
A következő napokban beszédet mondanak Washingtonban, az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbiszervezetének, az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottságnak (AIPAC) a szokásos éves konferenciáján a legfontosabb izraeli politikusok, köztük Jiszráel Kac külügyminiszter is.
Jelentős várakozás előzi meg emellett Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő felszólalását, valamint a legtöbb szavazatra számító ellenzéki, centrista Kék-fehér párt vezetőjének, Beni Ganznak a beszédét mintegy két héttel az április 9-én esedékes izraeli parlamenti választások előtt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint viszont a Golán-fennsíkkal kapcsolatos amerikai álláspont újabb válság szélére sodorja a térséget. Bár Erdogan Bassár el-Aszad elnök ellen harcol a szíriai konfliktusban, nem szűnt meg hangsúlyozni Szíria területi egységének fontosságát. A török elnök attól tart, hogy egy kurd állam jöhet létre országa szomszédságában, miközben Törökország jelentős kurd kisebbséggel rendelkezik.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon