A Federal Reserve (Fed) idei első kamatdöntő ülésén nem változtatott a legfontosabb feltételeken. A nyíltpiaci bizottság (FOMC) 0,00-0,25 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot a ma bejelentett döntése értelmében, összhangban az elemzői várakozásokkal.
Jerome Powell elnök hamarosan ismerteti a döntés hátterét, ami most azért lesz különösen fontos, mivel most először volt az új demokrata elnök, Joe Biden beiktatását követően kamatdöntés az Egyesült Államokban.
A Federal Reserve szerepe az új gazdaságpolitikában azért is érdekes lesz, mert pont azelőtt döntött egy komoly szakmai irányváltásról a jegybank, hogy bekövetkezett volna a kormányváltással egy látványos fordulat a költségvetési politikában is.
Eddig a Fed az árstabilitási mandátumának azzal tett eleget, hogy valamilyen formában lépett, ha az inflációs mutató megközelítette a 2 százalékos célértéket. Erről lemondtak, így például a Nordea elemzői szerint tavaszra akár 2,5 százalékra is felszökhet az árszínvonal, ha a döntéshozó testület úgy ítéli meg, ez segíti a gazdaság helyreállítást.
Joe Biden kormánya most tetemes mennyiségű pénzt zúdítana a gazdaságra, ettől remélve a helyreállást, ami szükségszerűen az inflációra is kihat. A Fed-nek most ezeket a hatásokat kell kiegyensúlyoznia.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut