Ben Bernake, Fed-elnökként ma utolsó sajtótájékoztatóját tartotta, a januári ülést ugyanis nem követi ilyen esemény. Ben Bernanke mandátuma január végén jár le, akkor Janet Yellen, jelenlegi alelnök veszi át tőle a világ legbefolyásosabb jegybankjának irányítását.
A sajtótájékoztatók a friss prognózisok megjelenése miatt egyébként is fontosak, a mai viszont az eszközvásárlások visszafogásának (tapering) váratlan bejelentése miatt a szokásosnál is nagyobb figyelmet kap. Miközben az elemzők többsége januárra várta a nagy bejelentést, a közelmúlt kedvező gazdasági adataira és a javuló munkaerőpiaci kilátásokra hivatkozva már most úgy döntöttek a jegybankárok, hogy elegendő, ha januártól az eddigi 85 milliárd helyett 75 milliárd dollárt költenek eszközvásárlásra.
A lépés óvatosnak nevezhető, és Ben Bernanke szavai alapján a jövőben is erre lehet számítani, amivel egyébként Janet Yellen, leendő elnök is maximálisan egyetért. Bernanke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eszközvásárlások visszafogása nem egyenlő a szigorítással, sőt ha a helyzet úgy kívánja, ismét a lazítás irányába mozdulhatnak el.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be