Közös nyilatkozatban nyilvánította ki az Európai Unió 12 tagállama, köztük Magyarország kedden, hogy az unióban az évtized hátralévő részében is erős kohéziós politikát tart szükségesnek, és nem fogadja el azt, hogy a kiadások bármiféle további csökkentése egyedül ezt a területet sújtsa. Mint Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta, a szöveget az országcsoport (Magyarország, Bulgária, Észtország, Görögország, Litvánia, Lettország, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia, valamint az unióba jövőre lépő Horvátország) ismertette az EU-tagállamok külügy-, illetve uniós ügyi minisztereinek luxembourgi találkozóján is, ahol a következő hétéves (2014-2020) uniós költségvetési tervekről folytattak eszmecserét. Az MTI által idézett felszólalásában Győri Enikő azt is hangoztatta, hogy Magyarország mind a kohéziós, mind az agrárpolitika területén szeretné megőrizni a források nagyságát.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek