Michigan állam legnagyobb városában, Detroitban Mark Goldsmith bíró döntött a kitoloncolás leállításáról, ami az egész Egyesült Államokban élő irakiakat érinti, akik közül sokan őrizetben vannak - írja az MTI.
A szövetségi igazságügyi minisztérium kifogására, amely szerint kerületi bíróságoknak nincs joguk ilyen ügyekben dönteni, a bíró huszonnégy oldalas állásfoglalással válaszolt. Ebben leszögezte, hogy a kitoloncolás felfüggesztését kérvényezőket halál, kínzás vagy súlyos üldöztetés fenyegeti, ha visszaküldik őket Irakba. (Felpörögtek a kitoloncolások Németországban.)
Az ezernégyszáz iraki között - több mint százukat a múlt hónapban vették őrizetbe Detroitban és környékén - sokan keresztények, és azt állítják, hogy Irakban a vallásuk miatt támadások érnék őket.
Az amerikai kormány álláspontja szerint azonban azért kell elhagyniuk az Egyesült Államokat, mert bűncselekményeket követtek el amerikai területen, némelyikük ellen már évek óta letartóztatási parancs van érvényben. Az igazságügyi tárca azzal is érvel, hogy az iraki kormány jelezte: visszafogadja Amerikából kitoloncolt állampolgárait.
Mark Goldsmith szerdára meghallgatást rendelt el az ügyben.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni