A lángok szombat késő este csaptak fel Moguer település közelében - mondta José Gregorio Fiscal López. Az éjszaka folyamán elővigyázatosságból több száz embert telepítettek ki a közeli kempingekből, turisztikai szálláshelyekről, lakóházakból Mogueren kívül Matalascanas és Mazagón településeken is.
A tanácsos szerint a jelek arra utalnak, hogy a tüzet ember okozhatta. Mint mondta, az oltást nehezítik a térség időjárási körülményei, a hőség és az erős szél - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az évnek ebben az időszakában Spanyolországban fokozott az erdőtüzek veszélye, ráadásul idén 13 százalékkal kevesebb csapadék esett, mint tavaly, vagyis az ország szárazabb - mondta Isabel García Tejerina spanyol környezetvédelmi miniszter még kedden, amikor ismertette a 2017-es spanyol erdőtűz-megelőzési nyári kampány részleteit.
A spanyol tárca adatai szerint az erdőtüzek 95 százalékát emberi gondatlanság okozza, így azok valójában elkerülhetők lennének.
Az elmúlt évben Spanyolországban 22 nagyobb, vagyis 500 hektárt meghaladó tűzeset volt, amely több mint 65 ezer hektárnyi területet pusztított el. 2015-ben több mint 111 ezer, 2014-ben pedig több mint 48 ezer hektáron tombolt tűz a dél-európai országban. (Nemrég Horvátországban is erdőtűz pusztított.)
(Képünk illusztráció)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt