A Nagy-Britanniában ismét egyre gyorsabban terjedő koronavírus-fertőzések miatt a kormány a járvány jelenlegi gócának tekintett egyes észak-angliai térségekben a legmagasabb szintű készenléti fokozatot léptette életbe, és ezekben a térségekben a vendéglátóhelyek jelentős részének be kellett zárnia.
Ezeknek a bezárásra kötelezett cégeknek a már korábban bejelentett tervek alapján a kormány november 1-től kifizeti alkalmazotti bérek 67 százalékát.
Az a sajátos helyzet alakult azonban ki, hogy így ezek a vállalatok jobban jártak volna, mint azok, amelyek az alacsonyabb készenléti fokozatokban lévő országrészekben működnek és nem kellett bezárniuk. A nekik nyújtandó költségvetési bérköltség-támogatás ugyanis az eredeti tervek alapján sokkal szűkösebb lett volna, viszont a járványhelyzet miatt ezeknek a vállalkozásoknak a forgalma is markánsan zuhant.
Rishi Sunak pénzügyminiszter azonban csütörtökön a londoni alsóházban jelentős változtatásokat jelentett be. Ezek alapján novembertől a bezárásra nem kötelezett cégek el nem bocsátott, de az alacsony kereslet miatt kevesebb munkát végző alkalmazottai esetében a le nem dolgozott munkaórák után járó bér 61,67 százalékát a kormány folyósítja.
A kötelezettségvállalás havi 1541,75 font (617 ezer forint) munkabérig terjed.
Az eredeti tervek alapján a költségvetés az e kategóriában lévő vállalatoknak egy-egy alkalmazott után 697,92 fontig terjedő bérköltséget térített volna meg.
A munkáltatónak a korábban bejelentett támogatási program alapján a le nem dolgozott alkalmazotti munkaórák után járó bérek 33 százalékát kellett volna novembertől saját forrásból befizetnie költségvetési hozzájárulásként; a pénzügyminiszter által csütörtökön bejelentett módosítás értelmében ez 5 százalékra csökken.
A brit kormánynak van már egy hasonló kezdeményezése, amelynek alapján a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt vállalati alkalmazottak bérének 80 százalékát - legfeljebb 2500 font erejéig - a költségvetés fedezi, ha a cégek nem bocsátják el ezeket a munkavállalókat.
Ez a program viszont október végén lejár, és ennek helyébe lép november 1-től az új bértámogatási rendszer.
Hasonlatos a bejelentett a program az Európa több országában alkalmazott kurzarbeit megoldáshoz, amelyet Magyarországon már kivezetett a kormány.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Végleg eldőlt a lúgos orvos sorsa

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Újabb átalakítás jön az egészségügyben

Komoly kémeszközöket találtak egy budapesti boltban

Nagyot drágul sokak kedvenc röviditala
