Egy másik amerikai magáncég is megkísérel szondát juttatni a Holdra, egy hónappal azután, hogy egy riválisa holdi leszállóegysége műszaki hiba miatt célt tévesztett és visszazuhant.
A SpaceX Falcon rakétája az éjszaka közepén startolt a NASA Kennedy Űrközpontjából az Intuitive Machines Nova-C nevű eszközével a 370 ezer kilométer távolságra lévő Hold felé.
A tervek szerint egy nappal a Hold körüli pályára állást követően, február 22-én kísérlik meg a holdra szállást.
Eddig csak öt ország – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India és januárban Japán is – tudott sikeres holdra szállást végrehajtani, de magánvállalkozás még soha – számolt be az Euronews.
Határ a csillagos ég: felpörgeti űrprojektjeit az EU
Az Európai Unió szorgalmazza az európai hordozórakéta projektek felgyorsítását annak érdekében, hogy ne legyen kiszolgáltatva az Egyesült Államoknak és a SpaceX vállalatnak az űrpolitikai tervek megvalósításában. A cél érdekében az EU még a tavasszal több milliárd eurós megállapodást köthet a fejlesztőkkel.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben