Jelentősen, megemelheti az Európai Parlament a dohányadót. Vagyis meglehetősen drága szokás lesz a cigarettázás.
Michael Jäger, az Európai Adófizetők Egyesülete (TAE) a tervezett döntés kapcsán azt mondta, ez nem csak a polgárokat, de magát az államot is érinti, mivel a magasabb adók nem jelentenek automatikusan több bevételt – írja a Bild.
Jäger szerint amit Brüsszel a büntetővámok, a háború és a rekordadósság idején tervez, azután nem csak az adófizetőknek kell mélyebben a zsebébe nyúlni, de azt is mutatja, hogy az EU Bizottsága érzéketlen.
Az adófizetői lobbi politikai körökből úgy értesült, hogy a tervezett jelentős adóemelések vélhetően nemcsak a hagyományos cigarettákra, hanem az olyan új termékekre is vonatkozna, mint a hevítőrudak, az e-cigaretták és a nikotinpárnák, amelyekkel Németországban még nem is kereskednek.
A jelek szerint akár már szerdán vitázhatnak a javaslatról. Az Adófizetők Egyesülete szerint a fenntartható adópolitikának valós adatokon, gazdasági racionalitáson és az arányosság elvén kell alapulnia, emellett pedig a hatékonyságot is figyelembe kell venni. Mindez az egyesült szerint megóvná az európai intézmények hitelességét.
A kormányzat hallgatott a tudományra, komoly változások lesznek a dohányboltokban
Valódi mérföldkőhöz érkezett a hazai dohányzás-szabályozás, a kormányzat ugyanis egy február végén beterjesztett jogszabálytervezetben reagált a dohányiparban végbement tudományos és technológiai fejlesztésekre, változtatásokra. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor