"Viszonylag valószínűtlen", hogy nem születik megállapodás, de megvan ennek a lehetősége - mondta Mark Carney a BBC rádiójának Today című pénteki műsorában. Hangsúlyozta, az Egyesült Királyságnak és az Európai Uniónak egyaránt "abszolúte érdeke", hogy legyen átmeneti időszak a brit tagság 2019 márciusában várható megszűnése után.
Beszélt arról is, hogy a pénzügyi rendszer szilárd és ellenáll a sokkoknak. "Gondoskodtunk arról, hogy a bankoknak legyen tőkéjük, likviditásuk, amelyre szükségük van" - tette hozzá.
Kapcsolódó
Megjegyezte viszont, hogy a brexit-folyamatnak számos lehetséges végkimenetele van, és most kritikus szakaszba lépnek a tárgyalások. Amennyiben nem születne megállapodás Nagy-Britannia és az Európai Unió között, az zavarokhoz vezetne a kereskedelemben és a gazdasági aktivitásban, továbbá egy ideig emelkednének az árak - figyelmeztetett. A Bank of England feladata, hogy mindez ne történjen meg - fogalmazott. Azt is mondta, hogy számba vették egy megállapodás nélküli brexit kockázatait is. (Európa lett az új célpont - megbénítanák az EU-t.)
Az Európai Unió részéről is van azonban még "néhány dolog", amelyet meg kell oldani, a brit bankok a likviditásuk és a tőkéjük ellenére sem tudnak egyedül felülkerekedni a brexittel kapcsolatos összes pénzügyi problémán - mutatott rá. Brit részről minden szabályozás rendben van, az európai félnek azonban még van tennivalója ezen a téren - részletezte.
A brit jegybank csütörtökön kamatemelést hajtott végre, 0,5 százalékról a 2009 márciusa óta legmagasabb szintre, 0,75 százalékra emelte az irányadó rátát. Mark Carney a jelenlegi gazdasági helyzet alapján nagyjából helytállónak nevezte az azzal kapcsolatos piaci várakozásokat, hogy az alapkamatot az elkövetkező három évben 1,5 százalékra emelik - írja az MTI.
A fotó forrása: Pexels/Dominika Gregu¹ová.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
