Natalja Jareszko 2014 decembere és 2016 áprilisa között volt az ukrán pénzügyek irányítója és a napokban a washingtoni központú atlanti tanács eurázsiai központjánál helyezkedett el tudományos munkatársként.
Natalja Jareszko 1965-ben Chicagóban született, emigráns ukrán család tagjaként. Pályafutása az amerikai külügyminisztériumban kezdődött, 1992-1995 között az Egyesült Államok kijevi nagykövetségén ukrán gazdasági ügyekkel foglalkozott.
2005 és 2010 között a Viktor Juscsenko ukrán államfő mellett működő, külföldi befektetéseket elősegítő tanácsadó bizottság tagja volt.
Natalja Jareszko a magánszektorban is dolgozott, 2001-ben elnök-vezérigazgatója volt az amerikai kongresszus által alapított és a FÁK-országok területén működő kis- és középvállalkozásokban közvetlen befektetéseket végrehajtó WNISEF-nek. 2006-ban pedig társalapítója a Horizon Capital befektetési cégnek.
Natalja Jareszko pénzügyminiszteri kinevezésének napján, 2014. december 2-án kapta meg az ukrán állampolgárságot, de megtartotta amerikai állampolgárságát is. A nevéhez fűződik egyebek között a magánhitelezőkkel szembeni ukrán államadósság átalakításának a levezénylése.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Elárulta Orbán Viktor, miben egyezett meg Robert Ficóval
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Lehet, hogy sokaknak ugrik az idei nyaralás
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Sorsoltak a BL-ben: kedves ismerőssel találkoznak Szoboszlaiék
Így állnak a pártok, ökölharc megy az aláírásokért