A jogszabályt hosszú vitát követően, több módosítással fogadták el. A szeptembertől hatályos módosítás ideiglenesen - öt hónapig - ismételten lehetővé teszi a kilépést a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét képező magánnyugdíjpénztárakból.
A magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulékok aránya, a bruttó bér eddigi 9 százalékáról 4 százalékára csökken. A különbözet a nyugdíjbiztosítási rendszer első pillérét alkotó Szociális Biztosítóba folyik majd be. Az intézkedés részben ideiglenes jellegű, ebben a formában 2016 végéig marad érvényben. 2017-től ugyanis folyamatosan ismét emelkedni kezd a magánnyugdíjpénztárakba áramló járulékok aránya, olyan formában, hogy az évente 0,25 százalékponttal emelkedik, egészen 2024-ig, amikor eléri végleges, 6 százalékos szintjét.
Az ellenzék által hevesen támadott módosításokat a szlovák kormány többek között azzal indokolta, hogy az államnak évente több mint egymilliárd euróval kell szubvencionálnia az állami nyugdíjbiztosítót, mivel annak bevételkiesést okoz, hogy a járulékok egy része a második pillérbe folyik be. Robert Fico szlovák kormányfő ezzel kapcsolatban korábban annak a nézetének adott hangot, hogy a magánnyugdíjpénztárak "elértéktelenítik az állami kasszából átutalt lakossági pénzeket".
Robert Fico előző kormánya 2006 és 2010 között ideiglenes intézkedésként két alkalommal is lehetővé tette a magánnyugdíjpénztárakból való kilépést. Ez alatt több, mint 172 ezren éltek a kilépés lehetőségével. Szlovákiában a magánnyugdíjpénztáraknak jelenleg közel másfél millió tagja van.
Legolvasottabb
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Nem a technológia, hanem a gondolkodás a legnagyobb akadály