Elsőként Belgium egy adott területén vezetik be az új állatjóléti címkéket az élelmiszerekre. Egész pontosan egyelőre Flandriában találkozhatnak majd a vásárlók a csomagolásokon a legújabb állattenyésztési előírásokra vonatkozó információkkal.
A Beter voor Dieren elnevezésű új címke azokat a termékeket jelöli majd, amelyek esetében a vállalatok etikus eljárásokat követtek az emberi fogyasztásra szánt állatok tartása során. A címke szabad fordításban azt jelenti: „jobb az állatoknak.”
A flamand mezőgazdasági minisztérium irányelve reményeik szerint tudatosabb, felelősebb vásárlói döntések meghozatalára készteti majd a lakosokat, amikor állati eredetű termékeket helyeznek a kosárba.
A kezdeményezésnek továbbá az is a célja, hogy átláthatóbbá tegye az élelmiszeripari vállalatok termelési módszereit, és etikusabb állattenyésztési gyakorlatokra ösztönözze a gazdákat.
A címke ezen túl nem titkoltan piaci előnyhöz kívánja juttatni azokat a termelőket, akik nagy hangsúlyt fektetnek az állatok jólétére.
A címke bevezetéséről beszámoló Euronews egy uniós kutatást is idéz, amelyből az derült ki, hogy az európaiak 84 százaléka úgy véli: országukban a haszonállatoknak a jelenleginél nagyobb védelmet kellene élvezniük.
Ezen túl közel 60 százalékuk azt is nyilatkozta, hogy hajlandó lenne többet költeni olyan termékekre, amelyek készítésekor igazoltan figyelembe vették az állatjóléti szempontokat.
A legújabb állatbarát címkét például azok a termelők érdemelhetik ki, akik:
- vállalják, hogy minél kevesebbet szállítják az állatokat;
- jó minőségű állateledeleket biztosítanak;
- az állatoknak a jogszabályban előírtnál nagyobb életteret adnak.
Az új címkékkel ellátott termékek az év végére kerülnek a boltokba. Kezdetben a sertéshústermékeken, majd a baromfitermékeket jelennek meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek