Nem minden boltos fog tudni a nyitást engedő sípszó után azonnal kinyitni, és sajnálatos módon lesz olyan is, akinek igazából újra kell kezdenie a boltozást, mert a régi már nem megy. Korábban azzal számoltunk, 80 ezer boltnak kellett március 8-tól bezárnia, de időközben azért tisztázódtak a frontvonalak, és néhány ezerrel kevesebb lett a lehúzott redőny – írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog.
Sőt, például egyes, tilosban ügyeskedő webáruházak átvevőpont címén üzleteket tartottak nyitva (például az Alza, vagy a Mall, pedig a jogszabály és a kormányzati állásfoglalás ezt nem engedte), miközben a többiek szépen követték a jogszabályt és nem a zavarosban halásztak.
A boltnyitás feltétele, hogy Pintér Sándor belügyminiszter határozatban kihirdesse, beoltották a két és félmilliomodikat. A kormány már elárulta, hogy ez április 6-án még éjfél előtt, vagy 7-én délelőtt várható. Ez azért nem mindegy, mert amikor beszúrták a két és félmilliomodik oltótűt, a Magyar Közlönyben megjelenik az a határozat, amely alapján a következő nap nyithatnak a bezárt boltok és szolgáltatók.
Ha ez tűszúrás 6-án éjfél előtt lesz, és esetleg éjfél előtt néhány perccel meg is jelenik a közlöny, akkor hivatalosan is tudott, hogy másnap reggel lehet nyitni. De csúszhat a közlöny is, az oltás is, és akkor a nyitás is, a négyzetméterszabállyal és a későbbi, 21,30 órás zárási lehetőséggel együtt.
Egyébként a 144/2021. számú kormányrendelet ezt hajszál pontosan rögzíti is. A boltzárról a pedig a 104/2021. számú kormányrendelet határozott, ez a része viszont majd onnan ugrik. A 484/2020. számú kormányrendeletben pedig a kijárási korlátozás módosul majd 22 órára.
A maszkviselés szabályai nem változnak.
A boltzárnak ára van, hiszen kiesik a bevétel, közben a rezsit (például az üzlethelyiség bérleti díját, ha az egy plázában, vagy más vállalkozó tulajdonában van) fizetni kell. Az eladókat március 8-át követően - hiszen első körben két hétre vetítették előre a boltzárat - próbálták ideig-óráig foglalkoztatni, nyilván feladatokat is kaptak (leltár, árurendezés, takarítás, egyebek), de ezek a tennivalók hamar elfogytak, ahogy a vállalkozók pénzei is.
Jöhetett a szabadságolás (a munkavállaló csak a szabadságának egy kisebb részéről rendelkezhet), részmunkaidőre átsorolás (az még mindig olcsóbb, de megmarad legalább a munkaviszony), és végső sorokban az elbocsájtás is, hiszen a negyedik hét már nagyon megnyújtotta a nulla bevételes boltzárat. Persze, próbálkoztak mindennel a boltosok, profil csereberével, webes, telefonos hirdetésekkel, de hát ezek erősen korlátozott piaci lehetőségek voltak.
A boltzár előtti hónapok sem voltak rózsásak az iparcikkes boltoknak, a statisztika jókora visszaeséseket jelzett, a legnagyobbakat a ruházati kereskedelemben, de a könyves, vagy játékboltok is a járvány előttinél kevesebb bevételeket könyvelhettek el.
A boltnyitás időpontja mondjuk azért is fontos, mert el kell készíteni az eladók beosztását (ha még állományban vannak, ha nem, de nyit a boltos, keresnie kell újat, vagy a régit visszahívni), számolgatva azt is, mikortól mennyi a fizu.
A hosszabb nyitva tartás nagyobbrészt az élelmiszeres, napi cikkes boltokat és a plázák árusait, valamint a nagy szakáruházakat (például szórakoztató elektronika, háztartási gép, sportszer, bútor) érinti. Ezekben a boltokban új beosztás kell, amit hét, vagy legalább 4 nappal előbb közölni kellene az eladóval, ha nem, akkor jöhet a túlmunka (rendkívüli munkavégzés) pénze, ami alapból 50 százalék (megegyezés esetén szabadidő is adható helyette, de hát valahol az is pénz).
A boltzár előtti döcögős hónapok is azt jelzik, hogy a vásárlók óvatosak a járványos időszakban. Kell is a reklám, de hát ez is pénz, még akkor is, ha csak a kirakatban lóg egy akciós tábla, hiszen ugrik a bevétel egy része. Az árukészletet is frissíteni kell, bár nyilván az elfekvőt próbálják majd akciózni, ha az még kell valakinek. De hát egy hónap boltzárból sok, veszteségből még több, akciózásra fordítható pénz pedig jó esetben is alig akad.
Azok a webrendelések még úton vannak, amelyeket az ünnepek előtt kértek a vásárlók, boltzár idején pedig kétszeresére ugorhat a webpiac, éppen a boltzáras boltok termékeiből. A webáruházak reklámjai pedig ezerrel dőlnek, manapság már az egész év egy nagy black friday.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló