A 39 éves szakember a Szegedi Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát 2005-ben. Korábban már csaknem egy évtizeden át volt a Nemzeti Sport és a kiadó hetilapja, a Képes Sport újságírója. 1995-ben jelent meg első cikke a Nemzeti Sportban.
Szöllősi György ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtóosztályát vezette, majd a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója volt, annak 2007-es indulásától kezdve 2014-ig. A magyar FourFourTwo magazin főszerkesztője 2010 óta. Tavaly választották meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökének.
Buzgó József, a sportnapilap korábbi főszerkesztő stratégiai sportkapcsolati menedzserként folytatja tovább munkáját a Mediaworks-nél.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót