A Tungsram április 27-én közölte, hogy az év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja. A tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti. A leépítést azzal indokolta, hogy teljesen megszűnik a hagyományos izzógyártási tevékenység, mert az elszálló energia-és alapanyagárak, miatt masszívan veszteségesen működik az üzletág.
Szerdán a Tungsram Operations Kft. hitelező partnere, a magyar állami Eximbank Zrt. "törvény biztosította jogával élve" inkasszót nyújtott be szerdán a vállalat bankszámláira, vagyis minden, a már a bankszámlákon lévő és beérkező pénzforrással a pénzintézet rendelkezne. "A Tungsram tiszteletben tartja, hogy a bank ilyen módon érvényesíti jogos érdekeit" - olvasható a közleményben.
A Tungsram továbbra is a legfontosabbként kezeli "munkavállalói, vevői, beszállítói és a hatóságok felé vállalt kötelezettségeinek teljesítését", ezért a vállalat jogi és pénzügyi védelmet jelentő lépést tett, amely ezt az ellentétet feloldhatja: csődvédelmet kért.
A lépést a cég azzal indokolta, hogy "a vállalat a csődvédelem nyújtotta ernyő alatt továbbra is fizetni tudja a bért és az adókat, valamint végrehajthassa folyamatban lévő reorganizációját". A kényszerű lépésről a törvényi előírások szerint a dolgozókat, a szakszervezeteket, az üzemi tanácsokat és a bankokat is tájékoztatták.
Jörg Bauer elnök-vezérigazgató a tájékoztatóban jelezte: a vállalat vezetése mindent megtesz azért, hogy a csődvédelem alatt "egy rentábilis üzleti struktúrára való átállás alapján a vállalatot tovább működtesse". A cél nem változott az elmúlt hetekben kommunikált céloktól: kisebb, rugalmasabb, versenyképesebb cég létrehozása, amely innovatív üzletágaira koncentrál.
A cégvezető hangsúlyozta: a csődvédelem a közhiedelemmel ellentétben nem egy cég megszűnését, hanem éppen azt jelenti, hogy "megpróbáljuk a sikeres túlélését biztosítani". Nem tervezték ezt a lépést, de lehetőséget ad a társaságnak. A csődvédelem célja az újjászervezés, illetve az, hogy a Tungsram Operations Kft. a hitelezőivel megegyezzen - közölte.
A közlemény kitér arra is, hogy az eljárás lefolytatása iránti kérelem bíróságra benyújtását követő munkanapon a vállalat fizetési haladékot - fizetési moratóriumot - kap a tartozásaira. A fizetési moratórium egyebek között a munkabérre és a bérjellegű egyéb juttatásokra - mint a távolléti díj -, a végkielégítésre és az ezeket terhelő adókra, illetve más közterhekre nem vonatkozik, ezeket tehát a csődeljárás alatt is megfizetik.
A vállalat termelési, szolgáltatási, globális kereskedelmi tevékenységei az eljárás alatt folytatódnak. A cég reorganizációs szervezetet állít fel, amely a vagyonfelügyelő bevonásával fenntartható pénzügyi tervet dolgoz ki a reorganizációra és a hitelezőkkel történő megegyezésre.
Arra törekszik a cég, hogy a csődvédelem kezdetétől számított 90 napon belül megegyezzen a hitelezőivel. Ahhoz, hogy sikeresen végződjék az eljárás, "elengedhetetlen, hogy dolgozóink, vevőink, beszállítóink és partnereink bizalma töretlen maradjon a Tungsram iránt", ha ez megvan, akkor sikeres lehet az eljárás - idézi a közlemény Jörg Bauert. A cégvezető hangsúlyozta: a Tungsram egy történelmi, magyar márka, amely "az innováción alapuló, jövőorientált megújulás útján jár, amelyet együtt, összefogva meg tudunk őrizni".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

„Valaki magyarázza már el ennek a hibbantnak” - Trump csúnyán beszólt a leglelkesebb hype-emberének

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük

Jöjjenek betelepülők vagy sem? Kikéri a helyiek véleményét a népszerű balatoni település polgármestere

Kiszámolta a KSH: ennyi emelést kérjen a főnökétől
