Font Sándor (Fidesz) a testület csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a rendeletre azért van szükség, hogy az import borok forgalombahozatali eljárásának meghosszabbítása 15-ről 90 napra a lédig (folyó) boroknál is hatásosan alkalmazható legyen.
Az aláírásra váró rendelet lényege az, hogy hitelesíteni kell azt a tárolóedényt, amelyben a bort tárolni szeretnék, vagy a tárolótartályba csak hitelesített mérőátfolyón keresztül tölthető be a bor. Emellett az import bort az adóraktáron belül elkülönített helyen kell tárolni.
Font Sándor elmondta: a magyar szőlő- és borágazat akut gondjává vált, hogy nagy mennyiségben jelentek meg a magyar piacon az Olaszországból származó borok, ami veszélyezteti a magyar termelők érdekeit. Ezért a kormány elrendelte egy rendelet megalkotását a magyar termelők védelmében, amely előírja, hogy az import borok forgalombahozatali engedélyezési eljárása 15 napról 90 napra nő.
Emellett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) azt javasolja, hogy a földrajzi jelzés nélküli borok - az asztali borok - palackjaira tanúsító védjegyet tegyenek. Ezzel nyomon követhetővé válna a termék - jelezte Font Sándor.
Az albizottság elnöke kifejtette: Olaszországból olyan áron érkezik Magyarországra a tömegbor, amelyen gyakorlatilag lehetetlen előállítani. A múlt évi olasz felvásárlási árak mellett a Magyarországra behozott borok literenkénti ára veszteséget jelentene az olasz exportőrnek - mutatott rá. Jelezte: a helyzet megoldása érdekében a parlamenti képviselők készen állnak a szükséges jogszabályi háttér megalkotására, szorosan együttműködve a Földművelésügyi Minisztériummal (FM), valamint más hatóságokkal és szakmai szervezetekkel. Kiemelte: erre azért van szükség, hogy a mostani szüretnél tisztességes felvásárlási árak alakuljanak ki.
Font Sándor az MTI kérdésére közölte: az ellenőrző, vagy minőségtanúsító védjegy csak egy önálló jogalkotási folyamat következménye lehet. Ezért az albizottság elnöke arra kérte Kiss Elizát, az FM eredetvédelemért felelős államtitkárát, hogy minden, a területen szükséges változtatást lehetővé tevő jogszabálytervezet készüljön el az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetére.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a HNT a jövő héten már pontos adatokat tud közölni arról, hogy milyen mennyiségű és minőségű lesz az idei szőlőtermés Magyarországon.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló