Az NMHH a jelentős piaci erejű (JPE) szerepűnek tartott három szolgáltató - Magyar Telekom NyRt., az Invitel Távközlési Zrt. és a UPC Magyarország Kft. - számára a határozatban írta elő az indokolatlanul magas díjak alkalmazásának tilalmát. Eszerint a JPE-k a vezetékes telefon előfizetési díjaikat 2013-ban nem emelhetik az éves inflációnál nagyobb mértékben. Ezen túlmenően továbbra is kötelesek előfizetőik számára biztosítani a közvetítőválasztás lehetőségét is. Egyetlen szolgáltató sem korlátozhatja a közvetítőválasztást, azaz előfizetők egy időben több szolgáltatóval is állhatnak szerződésben, és szabadon döntenek arról, hogy melyik távközlési cég tarifáit használva kezdeményeznek hívásokat.
A szolgáltatóknak továbbra is tilos az előfizetők indokolatlan megkülönböztetése, de ezt a kötelezettséget már a hírközlési törvény írja elő. Ennek értelmében a szolgáltató nem köthet olyan hűségszerződést, amit az előfizető csak aránytalan és nem indokolható költségek megfizetésével lenne képes módosítani vagy felmondani.
Az NMHH negyedszer folytatta le piacelemzési eljárását a vezetékes telefonszolgáltatások kiskereskedelmi piacán. Az elemzésbe bevont szektor a hagyományos telefonszolgáltatásokat, az internet alapú telefonszolgáltatásokat (VoIP) és az előfizető által kért, meghatározott helyen használható mobilszolgáltatásokat ("home zone") foglalja magában. A határozat deklarált célja, hogy védje az előfizetők érdekeit, és hogy biztosítsa a verseny hatékonyságát.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek