Szavai szerint nagyon sok befektető arra panaszkodik, hogy új beruházásaiknak, vagy éppen meglévő termelő kapacitásaik bővítésének egyre inkább a szakképzett munkaerő hiánya szab gátat, az állásbörzéken pedig ma már elsősorban a munkaadók keresnek, a jól képzett szakemberek pedig válogathatnak a felkínált munkalehetőségek közül - idézi az MTI.
Dunai Péter szerint a szülők fejében még mindig tartja magát az a hiedelem, hogy az általános iskola elvégzése után a gimnázium a legmegfelelőbb gyermekük számára, még olyan esetekben is, amikor a gyereknek tanulmányi eredményei alapján esélye sincs a felsőoktatásba való bejutásra, így később a munkaerőpiacon szakma hiányában méltánytalanul csak betanított munkásként tud elhelyezkedni, vagy felnőttként lesz kénytelen szakmát tanulni.
Kapcsolódó
Hozzátette: ezért fontos, hogy minél jobban ráirányítsák a figyelmet a szakmaszerzés fontosságára, emellett tovább kell javítani a szakgimnáziumok és szakközépiskolák felszereltségét és nem utolsósorban jobban meg kell fizetni a szakképzésben résztvevő oktatókat.
A kamara támogatja a pályaválasztást segítő rendezvényeket, valamint a szakmai versenyeket is - mondta a főtitkár. Megemlítette, hogy szeptember 26-28. között újra Budapesten - a Hungexpo területén - rendezik majd meg a Szakmák Európa Bajnokságát, amelyen 28 ország 530 versenyzője méri majd össze a tudását 39 szakmában.
Németh István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese az állásbörze megnyitóján úgy fogalmazott: zászlajukra tűzték, hogy megteremtik az átjárást a felsőoktatás és a szakképzés között. A felsőoktatásból lemorzsolódók számára versenyképes szakképzést, a már dolgozók számára pedig olyan felsőoktatási képzéseket kínálnak majd, amelyekre munkahelyük is igényt tart.
Kovács Vince, a Vas Megyei Iparkamara elnöke az MTI-nek a megnyitó után elmondta: a karrierhétre 1500 pályaválasztás előtt álló Vas megyei diákot várnak, akik szervezett iskolai csoportokban, de akár egyénileg is látogathatják a rendezvényt, amelyen a megye 50 legjelentősebb cége, munkáltatója képviselteti magát.
Képünk forrása: Pixabay.com
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek