Kozák Ákos életében új fejezet kezdődik, 30 év után távozott a GfK Hungária piackutató cég éléről, derült ki abból az interjúból, amit a markamonitor.hu-nak adott - írta a Média 1 portál. A szakember szinte a kezdetektől, 1989. június 15-től volt a cég ügyvezetője.
"A GfK élén töltött három évtized hihetetlenül sikeres korszak volt számomra, az életem szerves része. Rengeteg öröm ért, és persze voltak negatív élményeim is, kollégák betegsége, haláleset, de összességében úgy gondolok vissza erre az időszakra, mint három szuper évtizedre. Az utolsó néhány év volt hektikus, amikor a nemzetközi vállalat új befektető kezébe került, és komoly átalakítások kezdődtek. Ez a befektető ugyanaz, aki korábban a Nielsent vette meg. Még azt sem mondhatom, hogy nem értek egyet az átalakításokkal, bár próbáltam felvenni a ritmust. Az új tulajdonost professzionális szakemberek képviselik, mindvégig korrekt viszonyban voltunk, úgy is váltunk el" - nyilatkozta a piackutató.
Kapcsolódó
Kozák Ákos egy régi kollégájával, Bacher Jánossal új céget alapított Impetus Research néven, a tervek szerint néhány munkatársat és projektet is továbbvisznek a GfK-ból - írta a Média 1.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye