A mostani bejelentésig 73 saját és 55 kölcsönzött dolgozó munkaviszonya szűnt meg. A munkáltató tájékoztatta pedig a munkatársakat, hogy ha valaki nem a vállalatnál képzeli el a jövőjét, annak kifizeti a törvényes juttatásokat és "elengedi a dolgozót" - mondta László Zoltán, a szakszervezet alelnöke az MTI beszámolója szerint. A vállalatvezetéssel jó a szakszervezet kapcsolata, azonban vannak kérdések, melyekben nem értenek egyet.
A Wescastnál április 25. és május 11. között állt a termelés, a dolgozókat állásidőre küldték, amelyre alapbér járna, a vállalat azonban ezt nem fizette ki előre nem látott és elháríthatatlan akadályra hivatkozva. A szakszervezeti szövetség szerint a járvány miatti termeléskiesés a vállalkozás üzleti kockázatába tartozik, ennek terhét nem lehet az alkalmazottakra hárítani. László Zoltán hozzátette, a cég jogértelmezése szerint a közös megegyezéssel való, nagy létszámú felmondás nem számít csoportos létszámleépítésnek, ezért nem is jelentették be a munkaügyi hatóságoknak.
A Wescast Hungary Autóipari Zrt.-nél 2019 márciusában béremelésért tartottak sikeres sztrájkot, mert az átlagos fizetés alig haladta meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsonynak számít. A dolgozók nagy terheléssel és szennyezettséggel járó fémöntő és fémmegmunkáló tevékenységet végeznek, ahol a por és a megmunkáló gépek hűtőfolyadéka veszélyt jelenthet az egészségre.
A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén. A korábban kanadai tulajdonban lévő vállalatot a Bohong-csoport vásárolta meg és 9 milliárd forintos beruházást telepítették Oroszlányba. A társasággal a kormány 2017 májusában kötött stratégiai megállapodást.
A 800 embert foglalkoztató Wescast Hungary Autóipari Zrt. dízelmotorokhoz gyárt turbófeltöltő-öntvényeket és kipufogó-leömlőket. A 2015 óta tartó dízelbotrány a cég eredményére is hatással volt. A cég létszáma 2016 óta ötszáz fővel csökkent, az összes nettó árbevétel 2017-ben 97 millió euró volt, 2018-ban 85 millió euróra csökkent, 2017-ben fél millió eurós adózott eredményről számoltak be, 2018-ban ez 8 millió eurós veszteséget ért el.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)