Jól jár a Cooppal, aki sok rántott húst készít, a hálózat több mint 500 boltjában ugyanis leadhatja az otthoni fáradt olajat és ezért ingyen vásárlást kap ajándékba.
A Magyarországon működő élelmiszer-kereskedelmi szereplők közül a tisztán magyar tulajdonú Coop Gazdasági Csoport elsőként, egyedülálló kezdeményezésként a Coop már 2017-ben elindította a használt étolaj visszagyűjtését üzleteiben, ami a 328 szupermarket kategóriájú egységében már alapszolgáltatás, de összesen 510 boltban érhető el. A vásárlók körében népszerű a szolgáltatás, talán nem is véletlenül: minden leadott liter használt étolaj után egy 80 forintos kupont kapnak, amit tetszőlegesen vásárolhatnak le bármilyen termékre.
Kapcsolódó
Az energiatudatosság esetében a legkiterjedtebb lefedettséggel és a legnagyobb boltszámmal - mintegy 1500 településen 2300 üzlettel - rendelkező cégcsoport beruházásai egyrészt az energiafelhasználás csökkentésére irányulnak, másrészt, hogy a felhasználandó villamos energiát környezetbarát megoldásokkal váltsák ki. Mindkét esetben jelentősen csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása. A fejlesztések több területen zajlanak: a hűtők utólagos üveg ajtózása, vagy ajtózott berendezések üzembe állítása, az üzletek világításának ledes technológiával történő korszerűsítése, a hűtési-fűtési rendszerek modernizációja. Az energiahatékonysági beruházások közül kiemelkedik a napelemes rendszerek kiépítése, amelynek eredménye, hogy immár 100 üzlet működik solar napelemrendszerrel. Ennek köszönhetően a cégcsoport a teljes áramfogyasztásának közel 2 százalékát saját maga állítja elő.
Ezeken felül néhány nagyobb városban - például Nyíregyházán, Miskolcon, Szolnokon, Kecskeméten, Budapesten, Székesfehérváron - megkezdődött az elektromos autótöltők telepítése is.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót